E könyv írója mindjárt az első oldalon ünnepélyesen figyelmezteti mindazokat, akik kezükbe vették ezt a könyvet, és feltett az a szándékuk, hogy az utolsó betűig elolvassák. Olyan dolgokat fognak megtudni, amire nem nagyon számítanak. Különösen érvényes a figyelmeztetés azoknak, akik eddig abban a hitben éltek, hogy a művészetek távol vannak a mindennapi élettől és annak mocskaitól; akik imádnak egy-egy festőt vagy szobrászt, és úgy vélik az illető kora erkölcsi színvonalát messze meghaladta. Lesznek olyan olvasók, akik elborzadva ismerik fel az igazságot: a művészettel való foglalkozás egyáltalán nem zárja ki, hogy egyesek igen mélyre süllyedjenek. Kedvenceik között bűnözőket ismernek majd fel. Akik egyik nap ecsetet tartottak finom kezükben, másnap súlyos pénzeket számoltak, mondhatnám úgyis Júdás-pénzeket. De az is előfordult, hogy ugyanaz a kéz fegyvert markolt. A festmények körül az alvilág is kavarog; mindenre elszánt bűnözők, rendkívül színes egyéniségek, milliomosok és balekok, dörzsölt bűnözők, szélhámosok, ravasz kereskedők és még ravaszabb csalók bukkannak fel. Hol álarcban, hol anélkül, de mindig hátsó szándékkal. Nem hiányoznak a politikai és gazdasági terroristák, olykor egész bűnelkövető kormányok sem. Ez utóbbiak néha a becsapottak között, máskor meg a rablócsapatok élén is láthatók. Mielőtt foglalkozni kezdtem a témával, magam sem hittem volna, hogy ennyire érdekes területre tévedek. Az ember olyan könnyen elválasztja a tudatában a művészetet a bűnözéstől, a festőket a tolvajoktól, azt hiszi valahol a lelke mélyén, hogy a kettő nem találkozhat ugyanazokban az emberekben.